Igazán nagyon kell fájjon, hogy megértsünk valamit!

Ha valaki elhagy minket, vagy úgy éli meg a kapcsolatot, ami ránk nézve már fájó, el kell gondolkodnunk kicsit, mi történik. 

Ha valaha valaki szeretett minket az az alapja mindennek. Merthogy szeretett.

Mindenki szeretetre vágyik. Tehát, ha szeretik, szeret, ha úgy érzi, szeretik, szeret.

A gondok akkor kezdődnek, mikor a szeretetünk az Ő számára már nem jó. Vagy mert sok, vagy mert kevés, vagy azért mert más, mint amire szüksége van.

No ekkor - ha már az Ő fogalma szerint nincs szeretve - egy olyan működés lép életbe, ami mindenkinél más és más.

Ha valaki gyermekként érzelemmentesen, szeretetmentesen, esetleg érzelmileg bántva nőtt fel, ebben a vészhelyzetben, hogy "nem kellek", kétségbeesik. No és ilyenkor történik az, amit a másik fél szemétségnek, érzéketlenségnek, lelketlenségnek, és még ki tudja miként él meg. Ugyanis az összetett személyiségű másik felünk mindent megtesz, hogy "megbosszulja", amiért ő már nem kellett.

Hisz az életben mindenki arra törekszik, hogy szeressék, bármilyen emberré is nő, gyermekként ott van benne a tiszta vágy arra, hogy szeressék!

Mindenki volt gyermek, mindenki bujt (volna) az édesanyjához, mindenki vágyott (volna) nyugalomra és szeretetre.

Tehát, ha egy kapcsolat megromlik, annak eredetileg két okozója van, vagy így, vagy úgy...

Azt pedig, hogy a dolgok utána mennyire alakulnak drámaian, a neveltetés, kultúra és a hozott minta határozza meg.