Egy kisfiú története

Egy kisfiú története

Együnk egyet

2018. február 18. - Anyicska

6 hónapos kortól hozzátáplálás anyatej mellé

alma, banán, narancs

körte, banán, narancs

cékla, alma, zabkorpa

csirkemell, cékla, alma

alma, répa, csirke, narancs

alma, krumpli, csirke, petrezselyem

cékla, krumpli, csirke, petrezselyem

spenót, csirke, petrezselyem, krumpli

bab, csirke, alma

borsó, sárgarépa, csirke, petrezselyem

meggy, csirke, banán

sárgarépa, krumpli, petrezselyem, csirke

csirkemáj, sárgarépa, karalábé, petrezselyem, oliva olaj

brokkoli, krumpli, petrezselyem, máj, oliva olaj

spenót, foghagyma, cékla, petrezselyem, alma, oliva olaj

sütőtök, krumpli, petrezselyem, csirkecomb, gabona, olaj

zellergumó, zellerlevél, sárgarépa, banán, oliva olaj

 

Tetszés szerint adható hozzá 7 féle gabonából álló gabonakeverék (búzadara, zabliszt, árpadara, rozsliszt, kukoricadara, kölesliszt, rizsliszt)

 

Türelem

20150303435.jpg

 

Bizonyára lesz ellenvélemény, de kitartok az igazam mellett, amit innentől anyatigrisként védek!

Szerintem felháborító, ha egy anya sírni hagyja a gyerekét. Végeredményben nem értem! Hogy tudja rezzenéstelenül és tudatosan, nevelési célzattal(!) hallgatni az újszülött sírást? Ami azért pont ennyire szívfacsaró és hangos és segélykérő, mert a figyelemre és a törődésre hív!

Mindenféle nevelési módszer értelmében még jó idejekorán kell a gyereket rászoktatni a helyes viselkedésre... Felháborító és mérhetetlenül dühítő, hogy anyák utána ebben a szellemben élik felsőbbrendűként életüket és bánnak így gyermekükkel...

Abban a (téves) tudatban, hogy de jól cselekedtem, már majdnem a fejemre nőtt, de nem, sikerült 2 hónaposan megneveljem ezt a kis zsarnokot...

A valóság ugyanis az, hogy egy aprócska emberke az első pár hónapjában annyi változáson és formálódáson megy keresztül, ami önmagában egy fejlődéssorozat, minden természetes alakulásával együtt. Nevelni nem, de szokásokat kialakítani lehet, mindezt a legnagyobb nyugalom, törődés, türelem és kizárólagos figyelem kelyhében! 

Szeretlek kisfiam! 

hétköznapok

 

20150303431.jpg

Előre szeretném leszögezni, hogy az itt leírtak saját élményeim, elmélkedéseim, fejtegetéseim. 

El tudom képzelni, hogy akad olyan, akire máshogy hatnak, vagy épp nem hatnak ezek a jelenségek, életesemények.

Ha a gyerek eléri a 5-6 hónapos kort - na jó, talán már 4 hónaposan is-, akkor elmondhatod, hogy túl vagy az elején lévő "ismerjük meg egymást", "ki ez a lény?", "hogy tartsam életben?" őrületen.

Bizonyára lesznek még zűrös idők, hisz minden korszaknak megvan a maga őrülete, de talán, ha már a kötődés kialakult és valamennyire összeszoktatok, és elhiszed (végre) magadról, hogy életben tudod tartani és Te vagy neki a legfontosabb, akkor vége az őrületnek...

Önismereti út ez kemény kihívásokkal, kemény zuhanásokkal és még keményebb felismerésekkel saját magadról, olyan, amiről azelőtt rémálmaidban sem mertél volna gondolkodni.

A klasszikus "sírás élmény" mindenkit utolér...

Ne akarj hadakozni ellene; hormonális megérintettség, halovány visszacsengése saját korai megéléseidnek, tehát normális, ha ingerült és lelkileg felfokozott leszel attól, ha az újszülött gyermeked sír!

De nyugi, ahogy jött, úgy el is múlik, ha a kiváltó esemény megszűnik... Legalábbis nálam! Ahogy nem látom Rajta azt a küszködést a világ nehézségeivel szemben és szépen elhalkul, megnyugszik, úgy nyugszom meg én is!

Sőt, néha talán jó így megkönnyebbülni, ha figyelnek rád és valaki vállán, vagy jelen esetben karjában kisírhatod magad, egész üdítő tud lenni. Tudva ezt, hogy ilyenkor segítesz gyermekednek megkönnyebbülni, máris nem tűnik olyan tehernek a gyereksírás! 

Ami még izgalmas, hogy ez egy magányos út. Hiába van férjed/párod, hiába akarta ő is a picit, amin végigmész az Rólad szól, nem tud benne részt venni, mert nem érzi azt amit Te és amúgy is ezt az utat azért kell egyedül végigjárni, mert ez az igazi főpróba ahhoz, ami egész életedben vár rád: egy kizárólagos felelősség élményéhez! Ezt konyhanyelven hívják úgy, hogy: "Anya csak egy van".

 

Fiúcska

„…Itt már minden, minden haszontalan, Őszben, télben, tavaszban s lomha nyárban. A nagy Mezőn nem fordulhat csoda, csak ha kitartunk mi hárman, mi hárman…”

sam_3524.JPG

Hogy megértsük a sorok jelentőségét, meg kell ismerjük egy különleges szerelem történetét. Hogyan talált egymásra egy falusi roma srác és egy harmincas éveiben járó budapesti értelmiségi nő, erről szól az én történetem.

Elindulsz valahol az életben. Csinálod, csinálod, ez a természetes, nem kérdezel, nem ellenkezel, mert eszedbe sem jut, hogy dönthetnél másképp is. Így láttad, így tanultad, ide születtél, (ezért) ez a helyes. Éled a fővárosi jómódú középosztály burokban töltött csodálatos életét, rengeteg inger ér, de mégis magányosnak érzed magad, valami hiányzik. Így telnek az évek és csak néha-néha keveredik keserűség a gondolataidba.  

Aztán történik valami: elkezded unni az eddigit. Nem tudod mi lesz, csak lépsz egy nagyot és elindulsz.

Mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy kilépjen a megszokott életéből, kipróbáljon valami egészen más környezetben érvényesülni és ezáltal rájöjjön arra a fájdalmas tényre, hogy önmagát még sosem találta meg, mert még sosem kereste igazán. Kérdés csupán, hogy mersz-e élni ezzel a lehetőséggel?

Nos, én mertem…

Így történt, hogy pár éve a téli nagy mínuszokban felkerekedtem és leköltöztem egy kis faluba szerencsét próbálni.

Az ember bárhova megy, magát is viszi. Ez nem valami buta közhely. Itt egész lényünk minden nehézségére, vagy éppen nehézkességére, a múlt lenyomatára, az éveink alatt kialakult önkorlátozásra gondolok. Az új környezet és annak lusta lassúsága felerősít gondolatokat, melyek amúgy is jelen voltak, de a kiszakadás, az idegen lét felszínre engedi őket, még élesebben, még nyilvánvalóbban figyelmeztetve arra, amit magadon még formálni kell.

Az izgalom ott kezdődik, mikor rájössz, hogy amit életed zárójeles fejezetének gondolsz, az adja majd jövőd igazi értelmét. Minden okkal történik és minden változás akkor, vagy később, de rádöbbent minket annak igazi okára.

Szerelemből sokféle létezik. Van az a típus, ami szimpátiával kezdődik, és csak később növi ki magát valódi vonzalommá. Az első találkozás olyan, mint mikor egy stadionnyi idegen ember között megpillantasz valakit, akit ugyan nem láttál még soha, de úgy rémlik, ismered valahonnan. Nem tudod levenni róla a szemed és minden érzékszerved azt vágyja, hogy némán bámulhasd. Először csak a tekintetedet vonzza, később a lelkedet, majd egész valódat. Hónapok telnek el. Át kell, hogy ess a teljes elmagányosodáson, hogy rádöbbenj, ő az egyetlen, aki mellett tündökölsz. Nem tudsz betelni vele, szüntelen nézni és hallgatni akarod, megbabonáz a mássága, amit még sosem láttál, sosem éltél át. Mikor vele vagy, a külvilág elhomályosul, körülvesz benneteket valami tündöklő erő, tekintetetek, aurátok egybefonódik, egymás kölcsönös figyelme földöntúli erővel bír. Mindent tudni akarsz róla, s mikor hallgatod, mintha valahol valamikor te is átélted volna az ő sorsát, megélted volna szavait.

Olyan erős, olyan mély, olyan intenzív, hogy a fájdalom sajnos elkerülhetetlen volt. A társadalmi különbségek, a belénk ivódott hitrendszerek, a bőrszín mássága okozta vérrel csörgedező félelmek eszeveszetten tomboltak és szembeszálltak az ikerlelkek vonzalmával. Ez a szerelem próbára tétetett, ereje nem bírta a csendes folyású patak medrét, kitört, tombolt, belehalt, és vele beleölt mindenkit. 

Találkoznunk kellett, a feladat előttünk állt: az égieknek még dolga van velünk, sorsunk egy életre összefonódott, hisz egy új lélek utat tört magának. 

 

Sosem csak a másik

20150305533.jpg

Igazán nagyon kell fájjon, hogy megértsünk valamit!

Ha valaki elhagy minket, vagy úgy éli meg a kapcsolatot, ami ránk nézve már fájó, el kell gondolkodnunk kicsit, mi történik. 

Ha valaha valaki szeretett minket az az alapja mindennek. Merthogy szeretett.

Mindenki szeretetre vágyik. Tehát, ha szeretik, szeret, ha úgy érzi, szeretik, szeret.

A gondok akkor kezdődnek, mikor a szeretetünk az Ő számára már nem jó. Vagy mert sok, vagy mert kevés, vagy azért mert más, mint amire szüksége van.

No ekkor - ha már az Ő fogalma szerint nincs szeretve - egy olyan működés lép életbe, ami mindenkinél más és más.

Ha valaki gyermekként érzelemmentesen, szeretetmentesen, esetleg érzelmileg bántva nőtt fel, ebben a vészhelyzetben, hogy "nem kellek", kétségbeesik. No és ilyenkor történik az, amit a másik fél szemétségnek, érzéketlenségnek, lelketlenségnek, és még ki tudja miként él meg. Ugyanis az összetett személyiségű másik felünk mindent megtesz, hogy "megbosszulja", amiért ő már nem kellett.

Hisz az életben mindenki arra törekszik, hogy szeressék, bármilyen emberré is nő, gyermekként ott van benne a tiszta vágy arra, hogy szeressék!

Mindenki volt gyermek, mindenki bujt (volna) az édesanyjához, mindenki vágyott (volna) nyugalomra és szeretetre.

Tehát, ha egy kapcsolat megromlik, annak eredetileg két okozója van, vagy így, vagy úgy...

Azt pedig, hogy a dolgok utána mennyire alakulnak drámaian, a neveltetés, kultúra és a hozott minta határozza meg. 

 

 

 

 

Hogy honnan nézed, attól függ, mennyire süllyedsz bele

20150303367.jpg

Bármi is történik veled az életedben, el kell fogadni. Nem közhelyesen, hanem agyból, szívből. Érdeklődésből! Utána kell menni. Ott kell legyen benned a szándék, hogy megértsd! Ahhoz pedig egy lépést hátrébb kell lépned!

Van más, sok különb, még talán meglepőbb élethelyzet is, mint a tiéd. Nem szabad beleragadni abba, hogy nap mint nap görcsösen meg akard oldani! Direkt nem "értés"-t írtam, ugyanis megérteni meg kell, csak ne akard megoldani. Hagyd a megoldást a sorsodnak, a szálak idővel kibogózódnak, nem kell sürgetni.

Nehéz kivárni és nehéz benne lenni, míg nem érted, miért történik, de ha nem belülről nézed, hanem egy lépéssel hátrébb, elkezd magától megoldódni. Nem azért, mert teszel bármit is, hanem pont azért, mert elfogadod. Az érzés lesz más, nem maga a helyzet! 

Gyerek program

 

20150303434.jpg

Sose menj pici, még teljesen az anyjára utalt gyerekkel olyan közösségbe, ahol a sajátodon kívül több (különböző korú) pici gyerek is van és nincs egy olyan ember, aki az egészet koordinálja, mert senki, de senki nem fog veled és a ti komfortotokkal törődni!

Nem fognak figyelni arra, hogy fel tudd öltöztetni a gyereked, vagy, hogy ne ijedjen meg a nála nagyobbaktól!

Csak olyan programra menj, ami a gyerekekről szól, nem pedig unatkozó anyukák időtöltése, és csak mellesleg lehet gyereket is vinni...

Nagyon magányosan fogod érezni magad!

 

Amiért történt

20150226212.jpg

Mi az, hogy nehéz?

Mindenkinek más. Jó, de mi az? 

Szerintem ez az emberek szintjén mérhető, mindenkinek a sajátján.

Van, akinek az egész életében annyi nehézsége akad, hogy milyen színösszeállítással rendezze be a nappalit, másnak egyedül kell felnevelnie a gyermekét, mert a társa nem akarta a gyermeket.

Megint másnak a fájdalmai abból adódnak, hogy még nem vált le a szülőről, így az élet által tartogatott feladatok egycsapásra kezdenek özönleni, mintegy felgyorsítva ezt a leválást.

 "Van, hogy az elme annyi sérülést szenved, hogy az őrület határára kerül. Van, hogy a valóság nem más, mint puszta fájdalom. Hogy megszűnjön a fájdalom, az elme hátat fordít a valóságnak" 

Aztán a homályos képben kezd lassan lassan körvonalazódni valami.

És apránként ugyan, de értelmet nyer az egész, amiért történik.

Érdemes olvasni olyan sorstörténeteket, melyek a tiedhez hasonlóak, vagy akár merőben eltérnek attól, de valamilyen módon könnyen tudsz azonosulni velük. Ezek a történetek ugyanis kicsit lehozzák a fókuszt saját nyomorodról, és megtanítanak könnyedebben élni, akár még élvezni is azt, amiről majd lehet mesélni az unokáknak.

 

Ahogy elkezdődött...


sam_3532.JPG

Milyen előzmények kellenek ahhoz, hogy előbb-utóbb azt mondhasd valamire "no, már értem, ezért történt"!

Mennyire kell szokatlan és rendhagyó történjen veled, míg a puzzle mozaikkockáiból egyszer csak kirajzolódik egy kép.. egy érzés.. egy élet...

Hogy mennyire, arra csak évek múlva kapunk választ! 

De, ha úgy érezzük, igen, akkor ideje belevágni, még akkor is, ha lesz egy olyan időszak, amikor  (átmenetileg) úgy érezzük, mégsem volt túl jó ötlet...

Dobog a szív

Egészen egyszerűen szívből kell megszülessen a szándék és onnantól be is következik, amire vágyunk. Ilyen nagyon egyszerű lenne? Ez az, amire azt mondják, vigyázz, mit kívánsz...

Mert, ha beteljesül a kívánságod, két út lehetséges; ha minden nagyon papírformaszerű, a dolog könnyen megy, és nem történik semmi változás az életedben, komfortzónádon belül zajlanak az események. De, ha valami rendhagyó, szokatlan dolgot kívántál, az eseményekkel feje tetejére áll egész életed és megkezdődik az igazi izgalom: élet a komfortzónán kívül! 

süti beállítások módosítása